Francesco Forgione 1887. május 25-én született az olaszországi Pietrelcinában. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. A beneventoi dómban szentelték pappá, 1910 május 10-én. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté.
Pio atya élete középpontjában a szentmiseáldozat bemutatása, az Oltáriszentség állt. A karizmatikus papnak rendkívüli képességekben és misztikus adományokban volt része; a leírások tanúsága szerint a levitációt és a bilokációt is megélte. Ezrek gyóntatója volt, a lélekbelátás képességével rendelkezett. Sokszor napokig nem vett magához táplálékot; elegendő volt számára a szentáldozás. Számtalan szenvedést viselt. Váratlan lázrohamai idején a lázmérők rendszerint szétpattantak; testhőmérséklete gyakran 48 fok fölé szökött fel. A gonosz gyakorta és páratlan módon gyötörte.
A kapucinus szerzetes 1915. szeptember 20-án részesült Krisztus sebeiben, melyek kezdetben láthatatlanok, de nagyon fájdalmasak voltak. A később vérző sebekként láthatóvá vált stigmákat 50 éven keresztül, haláláig viselte Padre Pio.
A stigmatizált kapucinus szerzetes (1887–1968) az olaszországi San Giovanni Rotondo kolostorában halt meg 1968. szeptember 23-án.
Boldoggá avatására 1999-ben, szentté avatására 2002-ben került sor. Pio atyát II. János Pál pápa avatta szentté
Egyszer Pio atya monostorában egy szerzetes elfelejtett ostyát előkészíteni a szentmise áldozathoz, az Eucharisztiához. Csak néhány rendelkezésre álló ostya volt. De az átváltoztatás után, amikor Pio atya elkezdte kiosztani az ostyát az embereknek, több ostya maradt a szertartás végén, több mint amennyit azelőtt felszenteltek.
San Giovanni Rotondo parasztjai szeretettel emlékeznek a következő eseményre. Tavasszal a mandulafák virágoztak és jó termést ígértek. De sajnos több millió falánk hernyó érkezett és falta fel a leveleket és virágokat. Nem kímélték még a héjat sem. Miután két napon keresztül próbálták megállítani a fertőzést, a parasztok, akiknek a mandula volt az egyetlen gazdasági erőforrásuk - úgy döntöttek, hogy a problémáról beszélnek Pio atyával. Pio atya megnézte a fákat a zárda ablakából és úgy döntött, hogy megáldja őket. Felvette a szent ünnepi ruhákat és elkezdett imádkozni. Amikor befejezte az imádkozást, vette a szenteltvizet és a kereszt jelét rajzolta vele a levegőbe a fák irányában. Másnap a hernyók eltűntek de a mandulafák úgy néztek ki, mint csupasz botok. Ez katasztrófa volt: az aratás elveszett. Az, ami aztán történt, hihetetlen! Bőséges termés volt; olyan aratás, amit azelőtt soha nem láttak, mert hogyan lehetséges, hogy a fák virágok nélkül gyümölcsöket teremjenek? Hogy volt lehetséges, hogy olyanok voltak, mint a botok, és mégis gyümölcs nőtt rajtuk? A tudósok nem voltak képesek rá, hogy ennek a jelenségnek bármilyen magyarázatát adják.
Pio atya jövendölte Magyarországról:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése