2010. június 1., kedd

Lúgosítsunk, hogy egészségesek legyünk

Ha körülményeink optimálisak, mindannyian a testi-lelki és szellemi jólét állapotában jövünk a világra. Azt gondoljuk – mi sem egyszerűbb - csak meg kell őrizni ezt a harmonikus állapotot, s máris távoltartottuk a betegségeket. Egy csecsemő, amíg szopik, teste teljesen lúgos, ám amint elkezdik nála a hozzátáplálást, sajnos az is előfordul, hogy teljesen elsavasodik a szervezete. Élő példa rá egy leukémiás gyermek, hiszen nem keletkezik ott rák, ahol a szervezet lúgos. A rák ugyanis csak savas környezetben alakul ki. Ismeretes, hogy régen Kínában az orvost csak addig fizették, ameddig páciense egészséges volt. Az orvos hivatása és elsődleges feladata az egészség fenntartása, megőrzése volt.
Ezzel szemben manapság nagyon sokszor már csak akkor fordulunk orvoshoz, amikor megbetegedtünk. Az egyik szemlélet és gondolkodásmód egészségközpontú, a másik betegségközpontú. A tapasztalatok szerint a leghatékonyabb és a legolcsóbb betegségmegelőzés: az egészség megőrzése.

- Az egészség megőrzésében fontos szerepe van a megfelelő táplálkozásnak, testmozgásnak, pihenésnek, lazításnak. Ha a szervezetünk nem jut elegendő tápanyaghoz, bizonyos funkciókat már nem képes többé ellátni. Mivel a hiány következtében a szervezet valóban legyengül, nem tud ellenállni a kórokozók támadásainak. Így kialakul a betegség.
- Egyesek szerint a stressz minden betegség okozója!
- Ezek szerint testünk elsavasodását nem csak a rossz táplálkozás , a stressz, hanem a rossz lelki beállítottság is okozhatja, vagyis gondolataink, érzelmi világunk s a hitünk is óriási szerepet játszik egy-egy betegség kialakulásában, lefolyásában!


A betegségek keletkezésének fő okaként Dato' dr. Lim a DXN orvos elnöke a következőket mondta:
A nyugati kultúra emberének 3 fő problémája van az étkezéssel:

1. 1 adag savas étel mellé 4 adag lúgos ételt kellene fogyasztani. Nálunk ez legtöbbször fordítva van.

2. Túlságosan gyorsan és gyakran csak egyszer étkezünk.

3. A táplálkozásunk mellett kevés és nem tiszta vizet iszunk

Mindezen okok végett kialakul az elsavasodás!

Ha egy szervezet el van savasodva, fáradt, beteg sejteket hoz létre, ami hatással van szerveinkre, egészségünkre egyaránt. A savak és a mérgek felborítják a test belső pH-egyensúlyát,aminek következtében az egészséges sejtek szerkezete felbomlik és már nem tudják optimálisan ellátni funkcióikat és emiatt előbb vagy utóbb betegségek alakulnak ki. A hosszú ideig fennálló savas kémhatás tehát sejtszintű károsodáshoz vezet.

Sok kiváló termék van jelen a piacon, én saját tapasztalatomat tudom csak elmondani, és azokat a termékeket ajánlani, amit már egy éve fogyasztunk teljes megelégedettségünkre a férjemmel.

Elmondhatom, hogy a DXN egészségfilozófiáját már 20 millió regisztrált tag bizonyítja ami közül több mint 20 ezer az orvos akik praxisukban is alkalmazzák a ganoterápiát! Amiben úgy gondoljuk , hogy a DXN termékek valami egészen újat hoztak be a piacra az az a szenzációs fejlesztés, hogy a ganoderma gomba több mint 200 egészségre hasznos hatóanyagát a mindennapi kávéitalunkba keverte, így azt biztos bevesszük, mivel a kávénkat sose felejtjük el meginni reggelente vagy a nap más időszakaiban is!
Természetesen, akik komolyabban tőrödnek a megelőzéssel, illetve már egészségügyi problémáik vannak, amiből gyógyulni szeretnének, azok számára megtalálhatók a választékban a Ganoderma, Cordyceps és Spirulina tartalmú kapszulák és tabletták a nagyobb dózisú vitális anyag bevitelére! Ezek a leghatékonyabb méregtelenitő és lúgositó növények, amiknek egészségre gyakorolt jó hatása már több ezer éve ismert!

A termékekről itt tájékozódhatsz:
http:// kavehaz.egeszsegeskave.hu