2010. december 31., péntek

Gellérd Imre: Újévi köszöntő

Az idő dajkája ma éjjel egyik kezével újévet ringat,
miközben a másikban bús ravatalon óévet takargat.
Virrasszuk ugyan a régit, de inkább az újat köszöntjük,
s a telt élmény-poharat ma éjfélkor mind kiöntjük.
Újesztendő, állj elébünk, hadd lássunk a velődig ma éjjel!
Lám veled is vénebb lett minden létező egy évvel.
Újesztendő, áldott hajnala újabb vágynak, tettnek,
termő méhe légy emberséges tiszta becsületnek!
Újesztendő, előlegezz feleletet sok-sok kérdő szóra,
lám, sír a harang már, s minden házban búcsút ver az óra.
Újesztendő, hozz békét, jót, boldogat, termőt,
oszlass el egünkről minden vészt; poklot-rejtő felhőt.
Üsd ki a fegyvert merénylők markából bátran,
hűtsd le forró fejét, ki őrjöng betegen, megszálltan.
Ne hallgasd meg imáját annak, ki vérért könyörög,
holttestének se adjon nyugalmat temetőben a rög.
Keserű legyen falatja annak, ki másnak halált készít,
s ki bút kovácsol, add ki abból először neki a részit.
Újesztendő, harsonázz riadót számára annak, kiben kihűlt a vágy.
Állítsd talpra a beteget, kinek jussa a gyógyszer és az ágy.
Könnypatak árkát tömd be mosollyal, ó minden arcon,
ne lelje gyönyörét ember, kínon, börtönön, harcon.
Összekuszált fonalát létünknek bogozd ki, ó kérünk,
s tüzelj, késztess, bátoríts, hogy semmitől meg ne riadjon a vérünk.
Gályatesteden új erő új vitorlát feszítsen,
s minden tiszta álmot boldog part felé repítsen.
Hol nem hóhéra már többé ember az embernek,
jóért nem sújt a vas, s bűnért nem fizetnek.
Üdvözlégy új év, minek kereszteljünk mondd, ó mondd tégedet?
Légy a béke éve! E szent szóval csókoljuk minden léptedet.
Megoldatlanságok kiáltanak feléd, ím, mint éhes gyermekszájak,
légy kulcs, mely kinyit minden beszakadt nagy kérdés-zárat.
Teremtő nagy tervek intenek feléd fehér zsebkendővel,
hogy révbe jussanak, áldj meg ésszel, nagy erővel!
Kevés legyen a könny, s csilingeljen sok gyermek-nevetés,
magva szakadjon ősi búsulásnak, s tűnjön rút szenvedés.
Vénhedett vénül ne nyögjön erőtlen, ziháló kebel,
mikor a légben a március tavaszillatot kever.
Újesztendő! Idők méhéből szülj nekünk békét, színes szent jövendőt,
Ily vággyal kívánjunk Istentől minden jó embernek boldog újesztendőt!

2010. december 30., csütörtök

BUÉK!

Egészségben és bőségben gazdag boldog újesztendőt kívánok minden kedves olvasómnak!

2010. december 18., szombat

A ganoderma jelentősége életünkben


Kócsó László (a DXN magyarországi vezetője)és felesége Fodor Anikó - középen


2010 dec. 11-én Dato Dr. Lim Siow Jin a DXN alapítója és elnöke nyitotta meg a DXN Magyarország üzletépítő szemináriumát, a ganoderma jelentősége életünkben címmel.

Nagy megtiszteltetés volt, hogy újra ellátogatott hazánkba.. Többéves kutató orvosi tapasztalatait osztva meg velünk, a ganodermával és a DXN többi termékével kapcsolatban.

Nagyon sok hasznos dologgal gazdagodtunk, nem csupán a DXN termékeket illetően.

Megtudhattuk például, hogy értékes tápanyaghoz jutunk, ha babot csíráztatunk. Amikor megjelenik a csíra, akkor a legfinomabb és legértékesebb – tele van enzimekkel!

A spárga (zöld) – szó szerint gyógynövény. Nyersen lepürézve kell fogyasztani! Rengeteg rostanyag van benne, szivacsként magába szívja a toxinokat és a baktériumokat az emésztőrendszerből. Kiváló módja a méregtelenítésnek. Nyersen tehát kitűnő – főzve haszontalan!

Beszélt többek között a mozgás fontosságáról, ami legalább egy óra kellene, hogy legyen naponta. Ha eleget mozgunk, elegendő lesz az agyban az oxigén. Mozgással ezt a szintet befolyásolni tudjuk. Egy érdekességet említett ezzel kapcsolatban: A maratoni futóknak nincs rossz szaguk és leheletük, mivel futás közben távoznak a toxinok szervezetükből.

Ha lehetőségünk van tengerben úszni, legalább 20 perc kell, miután megnyílnak a bőr pórusai és távoznak a toxinok, a tenger vízében található hasznos anyagok pedig bediffundálnak a bőrünkön keresztül. Ennek csodálatos hatása van, feltéve persze, hogy a tenger nem szennyezett. (Malajziában tiszta a tenger, - jegyezte meg dr. Lim)

Beszédében kiemelten szólt az elsavasodott szervezetről. Rengeteg tünetben mutatkozik ez meg, többek között: rossz alvás, feledékenység, koncentrálóképesség romlás, depresszió, aggódás, feszültség, hullámzó hangulat, neurózis (komoly depresszió)

Semmi más oka nincs, csak a test savas!

Az egyensúlyt ganodermával vissza lehet állítani!

Természetesen beszélt dr. Lim a lúgosság fontosságáról, valamint a ganoderma és testvérei csodálatos hatásáról.

Elmondta, hogy a legerősebb lúgos étel a ganoderma.

A ganodermáról és a DXN termékekről bővebben itt olvashatsz.

Webáruházam: www.kavehaz.egeszsegeskave.hu

2010. december 17., péntek

DXN MycoVeggie - a tökéletes zöld étel

Újabb csodálatos termékkel jelent meg a DXN, magyarországi piacán.


A DXN MycoVeggie kizárólag természetes forrásból származó alkotóelemekből összeállított étrend-kiegészítő (zöldségek, különböző gombák, spirulina, zöld tea, eperfa levél, gingko levél, noni levél, gyógynövények és válogatott fűszerek).
Ez a természetes zöld étel alacsony zsírtartalmú, cukor- és koleszterinmentes, gazdag oldható és oldhatatlan rostban egyaránt, valamint C vitaminban, kalciumban és vasban. Elősegíti a test méregtelenítését az emésztőcsatorna gyengéd megtisztításával és a salakanyag bélrendszerből történő kiürítésének elősegítésével. Fogyókúra idején étkezések helyett is fogyasztható.

A spirulina, mint egyik fő összetevője a DXN Mycoveggie-nek, a legjobb növényi fehérje forrás 65%-kal, ami minden más természetes ételnél magasabb. Elképesztő mennyiségű béta karotint, B-12 vitamint és B komplexet, vasat, alapvető nyomelemeket és gamma linolenic savat tartalmaz. A vitaminokon és ásványi anyagokon túl a spirulina gazdag fitonutriensekben és az egészséget pozitív irányba befolyásoló tápanyagokban. Fontos kiemelni továbbá, hogy a spirulinának van a legmagasabb fehérje tartalma a természetes élelmiszerek között. A fehérjét aminosavak alkotják, az alapvető aminosavakat pedig a szervezet nem tudja előállítani, a táplálékkal kell bevinni. A spirulinában benne van az összes alapvető aminosav.

A másik lényeges összetevőt, a nonit a polinéz törzsi gyógyítók már 2000 éve használják láz, gyulladás, hasmenés, szorulás, állatharapás, rovarcsípés és számos betegség kezelésére. A tradicionális orvoslásban a noni leveleit belsőleg lázcsillapítóként, külsőleg fekélyek kezelésénél és köszvénynél alkalmazták, de sikeresen használták a magas vagy alacsony vérnyomás, ízületi gyulladás, gyomorfekély és szívbajok esetén is. Sokrétűsége határtalan, hiszen az említetteken túl zúzott, vágott sebek kezelésére, cukorbetegség, fülfertőzések, szemproblémák kezelésére, neurológiai problémák megoldáséra, tüdőgyulladás kezelésére, rheumás panaszok megoldására, csonttörések kezelésére, illetőleg számos más betegség gyógyítására alkalmazták.

Webáruházam:

http://kavehaz.egeszsegeskave.hu/termekek


2010. december 5., vasárnap

Mit jelent a DXN nekünk?


Szombaton, december 4.-én délután 13 órától hallgathattuk meg Jane Yau előadását Malajziából a DXN-ről a DXN termékeiről, a termékek hatásairól.

Rögtön előadása elején feltette a kérdést, mit jelent a DXN nekünk?

A válasz: egészség, gazdagság, boldogság, s ebben a mi szerepünk, hogy egészséghírvivők vagyunk.

Előadásában kitért arra, hogy 2009-ben 17 millió ember halt meg kardiovaszkuláris betegségben.

Ugyanebben az évben 8 millióan haltak meg rákban.

Vészjósló adatok!

Elfogyasztott ételeinkben növényvédő szerek, hormonok, tartósító szerek, nehézfémek, különböző szennyező anyagok találhatók.

Az is nagy probléma, hogy túl sok savas ételt eszünk.

Az ideális arány: 4 egység lúgosító ( zöldségek, gyümölcsök)

1 egység savasító étel. (hús, hal, tejtermékek)

Nagymértékben savasítják testünket a különböző lelki terhek – stressz!

Nem is gondolnánk, hogy a kialvatlanság is a savasító tényezőkhöz sorolható.

A normál test pH 7.35. Ezt az értéket nagyon kevesen tudják tartani!

Lehetséges rizikófaktorok a következők:

-gyenge immunrendszer

-rossz vérkeringés

-toxinok az ételben

-radioaktivitás

Amikor testünk elsavasodik, a vér vastag és ragadós lesz, a hajszálerek eltömődnek.

A sejtek normál működése felborul, degeneratív betegségek alakulnak ki.

Lúgos környezet visszaállításával a problémát meg tudjuk oldani.

A DXN termékeiből Jane ajánlata: Cordypine, Morinzhi, Vinaigrette, Spirulina

Nagyon fontos, hogy az immunrendszer erős legyen, és a keringés jól működjön!

- Az immunrendszer erősítésére a következők a nyerők: Cordyceps, Spirulina, Lion’sMane,

- Keringés megjavítására: RG és Cordyceps a megfelelő. Az RG-ben adenozin van, ami feloldja a blokkokat, helyreállítja a hajszálérkeringést.

Az erős immunrendszer alkalmas arra, hogy kivédjük az autoimmun betegségeket is.

Érzelmeinket stabilizálva megnő a stressztűrő képességünk. RG, Morinzhi, Spirulina.

Fontos összetevő a fizikai aktivitás, mozgás.

A megelőzés jobb, mint a gyógyítás!

Ahhoz viszont, 100%-ban egészségesnek kell lenni, hogy megkezdhessük a megelőzést!

- Ételeinkben toxinok lehetnek. Már a kismamáknak figyelni kell arra, hogy ne jussanak szennyező anyagok a szervezetébe. Ólom illetve higany bekerülhet az anya szervezetébe, ezeket ki kell vezetni, mielőtt eléri a magzatot, ugyanis ezek az anyagok felelősek a később kialakult problémákért.

Kivezetésre: RG – semlegesíti az élelmiszerben levő mérgező anyagokat, és egészséges testkörnyezetet biztosít! Kismamáknál, ha az immunrendszer gyenge, a magzathoz eljutnak a különböző gyógyszerek, bejutnak a vírusok – rendellenességeket okozva. A magzat fejlődésére nagyon rossz hatással van, ha a kismama teste savas!

A magzatnak szüksége van oxigénre és tápanyagra, jó kell, hogy legyen a keringése, és erősíteni kell az immunsejteket. Ha az anyában toxikus anyagok halmozódnak fel, az rossz hatással van a magzatra. A legjobb termék az RG, amit a kismamáknak ajánlunk

A születés után az anyatej a legjobb.

RG kapszula fogyasztásával kivezetjük a különböző mérgeket, így azok nem jutnak be a babához a tejjel és méreganyagmentes anyatej lesz!

- A következő rizikófaktor a rádióaktivitás.

A sugárzás rossz hatásait a Spirulina képes regenerálni. GL-t adva a hatás tökéletes lesz.

Ezért már a fogantatás előtt elkezdheti szedni az RG, GL, Spirulina hármast, így a fogantatás ideális feltételei is biztosítva lesznek.

Nagyon sok ember kérdezi, meddig kell ezeket a termékeket fogyasztani?

A válasz, amíg ilyen savasan étkezünk, illetve amíg ételeink ennyi - az egészségre ártalmas anyagot tartalmaznak.

A ganoderma termékek:

- segítenek fenntartani a normál testflórát,

- növelik a vér oxigén tartalmát, maximalizálják a keringést

- növelik a stressztűrő képességet


2010. november 19., péntek

A hagyma

1919-ben, amikor az influenzajárvány megölt 40 millió embert
(valószínű az USA-ban), volt egy orvos, aki sok farmert meglátogatott, hogy
megpróbáljon segíteni a járvány elterjedésében.

Egyszer egy családhoz érkezett, és csodálkozott, hogy mindenki egészséges.

A feleség közölte, hogy egy edényben hámozatlan hagymát tartanak a szobában.

Az orvos nem akarta elhinni, és kérte, hogy vizsgálhassa meg a hagymát mikroszkóppal.

A hagymában megtalálta az influenza vírust.
Szemmel láthatóan a hagyma bevonzotta a mikrobát, így tartva a
családot egészségesen.
A cikk írója hallott egy történetet a fodrászától. Néhány éve az
alkalmazottai és sok kuncsaftja is influenzások voltak.

A következő évben több edényben hagymát helyezett el különböző helyre a fodrász
helyiségben.
Meglepetésére senki sem betegedett meg az alkalmazottai közül.

Egy másik eset: Egy illetőnek tüdőgyulladása volt. A hagyma mindkét végét
levágta, majd az egyik végét felszúrta egy villára majd a villa nyelét
beleállította egy vázába és a beteg páciens mellé helyezte az éjszakára.
Reggelre a hagyma fekete lett a mikrobáktól.

A cikk írója is kipróbálta ilyen esetben a hagymát, és utána jobban érezte magát.

A megmaradt szeletelt nyers hagyma MÉRGEZŐ!

Vagy süssük le azonnal, vagy dobjuk ki. A szendvicsbe rakott hagyma is másnap veszélyes.

A fenti cikk szerint a megmaradt hagyma bevonzza a mikrobákat még egy éjszaka is,

és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet a mikrobák toxinjai miatt: gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okoz (nem okozhat!)

A romlott majonézes hagymás krumpli nem a majonéztől romlott!



2010. november 13., szombat

A meditáció és a lelkünk egészsége

Az agykutatásból régen ismert az a tény, hogy a két agyfélteke különböző tudatért felelős. A bal agyfélteke a számok világa, ezzel szemben a jobb agyfélteke a belső érzések és belső energia tapasztalatok feldolgozó része. Ez a félteke a jelenért felelős, amit most élünk át. Az is tudott dolog, hogy veleszületett képességeiknél fogva a nőknél általában a jobb agyfélteke dominál, és ezért toleránsabbak, érzékibbek és az anyai szeretetre képesek. A férfiak általában baloldali túltengéssel racionálisabbak, ezért keményebbek és erőszakosabbak is.
A dolgok, amiket átélünk, függvénye annak, hogy milyen erős a hitünk, mennyire vagyunk képesek hinni belső erőnkben, önmagunkban.
Hitünk megerősítéséhez, megizmosításához van szükségünk a meditációra.

A meditáció nem más, mint belső lényünk finom rezgéseinek megtapasztalása és ezen tapasztaláson keresztül egy átjáró nyílik a belső világunkba. Így a lelkünkkel való kapcsolatot a meditáció közben tudjuk átélni. De mivel mindenki lelke más és más, ezért a meditációt is mindenki másként éli meg.

A meditáció megtanít minket arra, hogy belső világunk alakítja létünket, és hogy ez attól függően irányítható, hogy milyen erőknek adjuk át magunkat. Külső létünk annak megfelelően alakul, hogy tudatosan irányítjuk-e belső világunkat.
A meditáció tehát nem puszta álmodozás, a meditáció egy eszköz, ami elvisz a célunkig.
A modern spiritualitás célja, hogy megváltoztassa életünket. Rá kell jönnünk, hogy a meditáció egy gyakorlatias dolog, aminek be kell töltenie, erővel kell ellátnia mindennapjainkat.

A mindennapi meditálással képessé tesszük magunkat egy belső erő, egy belső egyensúly megszerzésére. Így válik teljes egészségünkre a meditáció!

2010. október 19., kedd

Az én kedvenc kávém


A DXN Lingzhi 3:1 kávéban megtaláltam álmaim kávéját.
Csodálatos lágy íze nem vetekedhet semmi mással. Amikor megbolondítom egy kis cocozhival, az már igazi kényeztetés. Sütemény ide vagy oda, nekem a délutáni kávé egy kis vajas kenyérrel az igazi. Persze ha van kalács.....
Nem utolsó szempont az sem, hogy az ember egyedül kávézik, vagy barátokkal, megadva a módját. Nagyon szeretem a "Sammel tasse"-ba szervírozni ezt a fantasztikus italt.

Ezek a csészék és aljak, egyenként egy-egy remekmű. Minden csészéhez tartozik egy azonos mintájú alj. Egyenesen gyönyörűek, öröm velük teríteni és kínálni.







Íme az egyik kedvenc:

Hozzávalók az egészséges kávéhoz:
- 1 csomag Lingzhi 3:1 kávé,
A Brazíliából származó kiváló minőségű Arabica kávéhoz ganodermakivonatot kevernek (ezért kizárólag instant kiszerelésben kaphatók), így egy olyan élvezeti cikk válik elérhetővé, mely a ganoderma gomba jótékony hatásának köszönhetően nem csak ízében, hanem a szervezetre gyakorolt pozitív tulajdonságaiban is egyedi!
- 2 dl 80 foknál nem forróbb víz,
a kávéban növényi tejszín és nádcukor van, ami lágy, krémes ízt kölcsönöz az italnak.
Hát ez csodálatos, már csak meg kell inni!

WEBÁRUHÁZAM

ID számom:310000995" class="skype_pnh_highlighting_inactive_common"> 310000995

2010. október 13., szerda

Fél év után sem rohad a McDonald's-menü


Sally Davies manhattani fotóművész csendélet-sorozaton akarta bemutatni egy szétrohadó Happy Meal-menü szomorú állapotváltozását, de sokkolás helyett végül ő sokkolódott: hiába várt, a gyorséttermi kaja fél év után sem volt hajlandó a bomlás jeleit mutatni. A modell még egy vacak penészfoltot se volt képes növeszteni, csak egyre kopogósabb és fényesebb műanyag-állagot mutat.




Davies egy városi legendából merítette az ötletet: eszerint valaki 12 éven át őrizgetett egy hamburgert anélkül, hogy az étel rohadni kezdett volna. Barátai óva intették tőle, hogy felüljön az ilyen sztoriknak, úgyhogy a fotóművésznő úgy döntött, nem is ül, inkább személyesen jár utána a pletyka igazságtartalmának.

Ettől függetlenül sem ő az első, aki megpróbálta bebizonyítani, hogy a sok akár 78 féle adalékanyagot tartalmazó műkaják gyanúsak, és jobb óvatosnak lenni a fogyasztásukkal. Joanne Bruso denveri nagymama ugyanilyen módszerrel, egy egy évig (sikertelenül) rohadni hagyott Happy Meal menüvel szerette volna felhívni a figyelmet a gyorséttermi táplálkozás veszélyeire, és ugyancsak a McDonald’s volt a célpontja Morgan Spurlock híres, 2004-es dokumentumfilmjének, a Super Size Me -nek is, amelyben a rendező saját bőrén bizonyította, mi az eredménye, ha 30 napon át az étteremlánc termékein él. Spurlock 11 és fél kilót hízott egyetlen hónap alatt, testtömege 13 százalékkal, koleszterinszintje az egészséges érték 230 százalékára emelkedett, hangulatingadozások és szexuális teljesítőképtelenség gyötörte, elzsírosodott a mája , és az egyhavi kísérlet után 14 hónapig tartott, míg vissza tudta nyerni kiinduló testsúlyát. Igaz, ezzel csak azt a nem túl vitatott tényt bizonyította be, hogy a gyorséttermi kaják egészségtelenek és hizlalnak, arra sajnos nem szolgált bizonyítékkal, ő is megállt-e az öregedésben, legalább arra az egy hónapra.

A Velvet 2010. október 14.-i cikkéből ollózva.



2010. október 1., péntek

DXN Kávészünet I. évfolyam 2. szám

Megrendelhető a DXN Europe időszakosan megjelenő magazinja, DVD melléklettel. Ezen publikáció mindenkinek szól, a DXN népes családjához csatlakozottaknak, és akik csak ezután fognak. A magazin segítséget nyújt az üzletépítéshez, a DXN és termékeinek megismeréséhez.
A DVD melléklet hasznos oktatási- és képmellékleteket tartalmaz.

2010. szeptember 25., szombat

DXN Lion's Mane - Oroszlánsörény gomba


Íme egy újabb nagyszerű DXN termék.

A Hericium erinaceus (kínai süngomba, oroszlánsörény gomba) évszázadok óta ismert ízletes és tápláló élelmiszer, valamint megbecsült gyógygomba, melynek termesztése hazánkban is lehetséges.

A gomba kínai neve: majomfejgomba, a kínai kultúrában fejedelmi ételnek számít. A japán neve: Yamabushi-take a gomba rejtőzködő életmódjára utal, hisz a (főleg buddhista) hegyi remetéket nevezik japánul yamabushinak.
A gomba első nyugati említése 1794-ben történt és C.H. Persson nevéhez fűződik.

A gomba főbb hatóanyagai:
  • poliszacharidok, pl. különböző ß-glukánok
  • adenozin
  • oleinsav
  • fehérjék és aminosavak, az esszenciális aminosavak közül a fenil-alanin, hisztidin, leucin, izoleucin, lizin, treonin és valin megtalálható benne
  • nyomelemek és ásványi anyagok, pl. foszfor (P), vas (Fe), kalcium (Ca)
  • B1- és B2-vitamin
A hagyományos kínai gyógyászatban máig használt gyógygomba hatásait számos modern kutatás támasztja alá. Kínai, japán, koreai és amerikai kutatók munkái alapján a süngomba az alábbi gyógyhatásokkal bír (Forrás: Lee, Jong Seok et al.: Study of Macrophage Activation and Structural Characteristics of Purified Polysaccharides from the Fruiting Body of Hericium erinaceus. In: Journal of Microbiology and Biotechnology, 2009. vol. 19. no. 9. pp. 951-959.):
  • mikroba ellenes
  • tumor ellenes, fékezi a tumorok növekedését (a természetes ölősejtek, T-sejtek és B-sejtek, valamint a makrofág-függő immunválaszok stimulálásával)
  • immunmoduláns (aspecifikus immunstimuláns)
  • antioxidáns hatású
  • citotoxikus
  • vérzsír csökkentő
  • vércukorszint csökkentő
  • időskori elbutulás (demencia) ellenes hatás, a hericinon C és H, valamint erinacin A és I tartalma miatt
  • a hagyományos kínai gyógyászatban elsősorban gyomor- és bélbántalmak kezelésében használják

A DXN Lion's Mane tabletta 60% Hericium erinaceus micéliumot és 40% laktózt tartalmaz. Laktóz érzékenyek a termék fogyasztását kerüljék!

Adagolás:
naponta 2 x 2 tabletta evés közben: bőséges folyadékbevitel ajánlott.

Forrás:
Kávészünet I. évfolyam 2. szám 2010. szeptember, 33. oldal


WEBÁRUHÁZAM
ID számom:310000995 begin_of_the_skype_highlighting 310000995


2010. szeptember 13., hétfő

Brilliáns ötlet, a kávéval keverni a ganodermát


A ganoderma gombának sajnos van egy nem túl kellemes tulajdonsága, a keserű íz. Ám zseniálisan kitalálták, hogy az aromája tökéletesen illik a kávééhoz, így ezzel ötvözték, alapjául a legkiválóbb brazil arabica kávét választva. A kutatók rájöttek arra, ha ehhez a termékhez adják ezt a kiváló gyógynövényt, széles körben el tud terjedni, elég, ha a hagyományos, egészségtelen kávénkat lecseréljük egy sokkal értékesebbre, ami lúgosít.

Mitől lúgosító ez a kávé?

A gomba semlegesíti a kávé természetes csersavtartalmát, valamint koffein tartalmát, így ez a kávé nem savasít, hanem lúgosít! A kiváló arabica kávénak egyébként is harmadannyi a csersavtartalma, mint a kevésbé értékes robusta kávéé, s ezt tovább csökkenti a Ganodema. A mai kor emberére az elsavasodás jellemző, mely táptalaja a ma népbetegségeknek számító csontritkulásnak, ráknak, de további kellemetlen tüneteket is okozhat, mint például levertségérzetet, izom- és ízületi bántalmakat, depressziót. A Ganoderma kávé fogyasztása hozzájárul a szervezet sav-bázis egyensúlyának helyreállításához és fenntartásához.

2010. szeptember 1., szerda

A szabad gyökök és a betegségek

Szinte mindannyiunk családjában, baráti-, rokoni-, ismerősi körében van daganatos beteg.
Mostanában sokat hallunk arról is, hogy a szabadgyökök "burjánzása" okozza a rákos, daganatos sejtek kialakulását; és hogy milyen fontos a megfelelő mennyiségű antioxidáns bevitele a szervezetbe, mert azok megkötik a szabadgyököket.
Mik is az antioxidánsok és a szabadgyökök?


Sejtjeink védelme különös figyelmet igényel. Számos veszély leselkedik ránk, melyek nagy része civilizációs eredetű. Szmog, dohányfüst, különböző kemikáliákkal való érintkezés vagy akár a stressz. És akkor még nem beszéltünk a napsugárzásról, mely bizonyos körülmények között szintén sejtkárosító hatású. Sejtjeink védelmével kapcsolatosan napjainkban az embereket leginkább az antioxidáns védelem kérdése foglalkoztatja. Rengeteget hallunk róla, számos tudományos kísérlet, és ebből következően számos vita tárgyát is képezi.

Az antioxidáns szó - ahogy a neve is mutatja, „oxidáció elleni"-t jelent. Testünkben minden pillanatban végbemennek ún. oxidációs folyamatok, melyek létfontosságúak szervezetünk normális működéséhez, ám lezajlásuk során szabad gyökök keletkeznek.

A szabad gyökök tehát bonyolult és kiszámíthatatlan reakciók egész sorát indíthatják el, melynek során károsítják a sejtfalakat, magát a sejtet, illetve a DNS-t is. Meg kell jegyezni, hogy bár a szabad gyököknek általában a káros tulajdonságairól beszélünk többet, vannak olyan folyamatok is a szervezetben, ahol épphogy jótékony hatással rendelkezhetnek. Fontos szerepük van például a megfelelő immunvédelemben.


Szervezetünk többféle módon védekezik a szabad gyökök hatásai ellen, például alacsony szöveti oxigénnyomással, illetve saját maga által termelt antioxidáns enzimekkel. Normál esetben az antioxidáns védekezés és a szabad gyökök támadása egyensúlyban van. Amennyiben a mérleg nyelve a szabad gyökök hatásai felé billen, kialakul az ún. oxidációs stressz. A szabad gyökök felhalmozódása számos betegség kiindulópontja lehet, ugyanakkor szoros összefüggésben van az öregedés sebességével is.

A felszaporodott szabad gyökök ártalmatlanításához nagyobb mennyiségű antioxidánsra van szüksége szervezetünknek. Egyértelmű tehát, hogy minél több ilyen hatásnak vagyunk kitéve, annál nagyobb antioxidáns védelemre van szükségünk.


Hogyan juthatunk antioxidánsokhoz? Elsősorban magas antioxidáns tartalmú ételek fogyasztása révén, de számos kiváló minőségű, antioxidánsokat tartalmazó étrend-kiegészítő is elérhető, melyek jellemzően koncentrált formában tartalmazzák az értékes hatóanyagokat. A DXN számos magas antioxidáns tartalmú készítményt forgalmaz, mellyel kiválóan elősegítheti sejtjeinek védelmét a szabad gyökök károsító hatásaival szemben. A Ganoderma rengeteg antioxidánst tartalmaz. A kávék általában is magas antioxidáns tartalommal bírnak. A mi ganodermás kávéink a szinergia jegyében - Ganoderma és brazil Arabica kávé - felerősítik egymás antioxidáns hatását.
Fogyasszatok naponta minél több Ganoderma tartalmú készítményt sejtejeitek védelme érdekében! Kávét, teát, kakaót vagy kapszulákat!

2010. augusztus 22., vasárnap

Jane Yau ganoterapeuta előadása Budapesten

2010. március 21-én a Lurdy házban értékes előadást hallhattunk Jane Yau ganoterapeuta előadásában. Jane a DXN magyarországi ágának szponzora, szakértője a ganoterápiának.

2010. augusztus 8., vasárnap

Ganoderma a gyógyító erő

A szervezet normális pH-értékének fenntartása egy sor betegségtől megóvja az embert. Sajnos manapság táplálékainkkal, mozgásszegény és stresszes életmódunkkal felborítjuk az egyensúlyt. Van azonban egy különleges növény, a Malajziában termesztett ganoderma gomba, ami visszabillenti a természetes állapotot és erősíti az immunrendszert.
Az immunrendszer erősítése a betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb módja. Ezt segíti elő a ganoderma.
A ganoderemának két fajtáját – a 18 és a 90 naposat – termesztik Malajziában, ahol nagyon odafigyelnek, hogy ne legyen szennyeződés a növény környezetében. A gombát semmivel nem kezelik, csak forrásvízzel locsolják, majd speciális módon nyerik ki a legértékesebb részt, a spórákat.
Az 1993 óta működő vállalat a világ száznegyven országban van jelen gyógyító termékeivel, hazánkban 2009 tavaszán nyílt meg a hálózat európai központja.

Ha szeretnél passzív jövedelemre szert tenni, vagy egyszerűen csak fogyasztani szeretnéd termékeinket, a lehetőséget itt találod: http://www.kavehaz.egeszsegeskave.hu/
ID számom:310 000 995

Morinda Citrifolia

E felbecsülhetetlen értékű növény iránt a 90-es években indult meg a széleskörű érdeklődés. Az egyre nagyobb piacot meghódító noni titka az orvosokat is izgatni kezdte, s hogy megtudják, minek köszönheti széles körű gyógyító erejét, kiterjedt kutatásokat indítottak. A vizsgálódások számos olyan hatóanyagot tártak fel a noniban, melyek jelentős immunerősítő és egészségfenntartó hatást biztosítanak. Lássuk csak, melyek ezek! Dr. Anne Hirazumi vizsgálatai szerint a noni több mint 100 aktív összetevője szinergikusan, azaz egymás hatását erősítve hat. A noniban nagy mennyiségű - az ananásznál mintegy 800-szor több proxeronint találtak.
A szervezet ebből az anyagból a xeronin nevű alkaloidot állítja elő. A xeronin nagyon fontos biokémiai vegyület, de az emberi szervezet csak korlátozott mértékben képes előállítani. A pozitív gondolatok, érzelmek, a művészi önkifejezés, a zene, a természet, a spirituális tapasztalatok hatására, a szervezet fokozott mértékben termeli. A negatív gondolatok, stressz pedig elfojtják termelődését. A stresszel, korral és egészségtelen életmóddal a szervezet xeronin tartalma csökken, ami rontja a betegségből való felépülés esélyeit. A xeronin serkenti a boldogsághormonok, az úgynevezett endorfinok kiválasztását. Ezek a vegyületek felelősek a jó hangulatunkért, kellemes közérzetünkért. A xeronin ugyanakkor elengedhetetlen az anyagcsere folyamatok zavartalan lefolyásánál is, s a szervezet öngyógyításában ugyancsak szerepet játszik, hiszen a sérült sejteket gyógyítja. Tehát minél több xeronin található szervezetünkben, annál több betegséget tudunk már sejt szinten elhárítani, s hangulatunk is annál jobb lesz!
A xeroninnak köszönhetően a noni az égési sérülések kezelése során is jótékony lehet hiszen olyan fehérje emésztő enzimet serkent működésre, mely gyorsan és biztonságosan távolítja el az elhalt sejteket. A Hawaii Egyetemen szkopoletint, szerotonint és melatonint is találtak még a noniban. Ezek a vegyületek jó hatással vannak a szív-és keringési rendszerre, a xeroninnal együtt pedig stressz-oldó hatásúak, illetve szabályozzák az alvási és a menstruációs ciklust, segítik a sejtregenerálódást. Mivel megköti a szerotonint, a noni segíthet a depresszió kezelése során és a dohányosok, kábítószer élvezők, alkoholisták elvonási tüneteinek mérséklésében.
100%-os Noni juice Roselle hozzáadásávala DXN kinálatából:
Morinzhi
DXN Morinzhi friss Morinda citrifoliából (ismertebb nevén Noni gyümölcsből) készül. Szigorú felügyelet és irányítás mellett dolgozzák fel, hogy 100%-osan tiszta és természetes legyen, és egyben a jótékony tápanyagokat is megtartsa. Élvezze a DXN Morinzhit szeretteivel a jó egészség és a vitalitással teli élet érdekében!

2010. július 18., vasárnap

Óriási kincs az egészség

Az a véleményem, hogy amennyiben az ember birtokában van egy olyan lehetőség, melynek segítségével másokat is egészségesebbé, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tud tenni, akkor nem szabad késlekedni, ellenkezőleg, ezt haladéktalanul közkinccsé kell tenni! Az egészség ugyanis a lehető legnagyszerűbb dolog a világon!!
Minden csodálatos, amíg az ellenkező oldallal nem találkozunk! Most nem egy
kis múló náthára, vagy köhögésre kell gondolni, hanem egy komolyabb kilengésére az EGÉSZSÉG-nek.

Úgy érzem nem engedhetjük meg magunknak, hogy egészségünk időről időre csorbát szenvedjen, hiszen ez kialakíthat egy állandósuló problémát.
Ezek megelőzhetők, ha táplálékunkat– ami sajnos már közel sem tartalmazza azt, amit kellene, kiegészítjük megfelelő vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket stb. tartalmazó teljes értékű „táplálékokkal”
E probléma orvoslására kiválóan alkalmasak a DXN termékek.

Elmondhatom, hogy a DXN egészségfilozófiáját már 20 millió regisztrált tag bizonyítja
Amiben úgy gondoljuk , hogy a DXN termékek valami egészen újat hoztak be a piacra az az a szenzációs fejlesztés, hogy a ganoderma gomba több mint 200 egészségre hasznos hatóanyagát a mindennapi kávéitalunkba keverte, így azt biztos bevesszük, mivel a kávénkat sose felejtjük el meginni reggelente vagy a nap más időszakaiban is!
A kávék pozitív hatásukon kívül rendkívül finomak is!
Ha szeretnél passzív jövedelemre szert tenni, vagy egyszerűen csak fogyasztani szeretnéd termékeinket,a lehetőségeket itt találod: http://kavehaz.egeszsegeskave.hu

2010. június 1., kedd

Lúgosítsunk, hogy egészségesek legyünk

Ha körülményeink optimálisak, mindannyian a testi-lelki és szellemi jólét állapotában jövünk a világra. Azt gondoljuk – mi sem egyszerűbb - csak meg kell őrizni ezt a harmonikus állapotot, s máris távoltartottuk a betegségeket. Egy csecsemő, amíg szopik, teste teljesen lúgos, ám amint elkezdik nála a hozzátáplálást, sajnos az is előfordul, hogy teljesen elsavasodik a szervezete. Élő példa rá egy leukémiás gyermek, hiszen nem keletkezik ott rák, ahol a szervezet lúgos. A rák ugyanis csak savas környezetben alakul ki. Ismeretes, hogy régen Kínában az orvost csak addig fizették, ameddig páciense egészséges volt. Az orvos hivatása és elsődleges feladata az egészség fenntartása, megőrzése volt.
Ezzel szemben manapság nagyon sokszor már csak akkor fordulunk orvoshoz, amikor megbetegedtünk. Az egyik szemlélet és gondolkodásmód egészségközpontú, a másik betegségközpontú. A tapasztalatok szerint a leghatékonyabb és a legolcsóbb betegségmegelőzés: az egészség megőrzése.

- Az egészség megőrzésében fontos szerepe van a megfelelő táplálkozásnak, testmozgásnak, pihenésnek, lazításnak. Ha a szervezetünk nem jut elegendő tápanyaghoz, bizonyos funkciókat már nem képes többé ellátni. Mivel a hiány következtében a szervezet valóban legyengül, nem tud ellenállni a kórokozók támadásainak. Így kialakul a betegség.
- Egyesek szerint a stressz minden betegség okozója!
- Ezek szerint testünk elsavasodását nem csak a rossz táplálkozás , a stressz, hanem a rossz lelki beállítottság is okozhatja, vagyis gondolataink, érzelmi világunk s a hitünk is óriási szerepet játszik egy-egy betegség kialakulásában, lefolyásában!


A betegségek keletkezésének fő okaként Dato' dr. Lim a DXN orvos elnöke a következőket mondta:
A nyugati kultúra emberének 3 fő problémája van az étkezéssel:

1. 1 adag savas étel mellé 4 adag lúgos ételt kellene fogyasztani. Nálunk ez legtöbbször fordítva van.

2. Túlságosan gyorsan és gyakran csak egyszer étkezünk.

3. A táplálkozásunk mellett kevés és nem tiszta vizet iszunk

Mindezen okok végett kialakul az elsavasodás!

Ha egy szervezet el van savasodva, fáradt, beteg sejteket hoz létre, ami hatással van szerveinkre, egészségünkre egyaránt. A savak és a mérgek felborítják a test belső pH-egyensúlyát,aminek következtében az egészséges sejtek szerkezete felbomlik és már nem tudják optimálisan ellátni funkcióikat és emiatt előbb vagy utóbb betegségek alakulnak ki. A hosszú ideig fennálló savas kémhatás tehát sejtszintű károsodáshoz vezet.

Sok kiváló termék van jelen a piacon, én saját tapasztalatomat tudom csak elmondani, és azokat a termékeket ajánlani, amit már egy éve fogyasztunk teljes megelégedettségünkre a férjemmel.

Elmondhatom, hogy a DXN egészségfilozófiáját már 20 millió regisztrált tag bizonyítja ami közül több mint 20 ezer az orvos akik praxisukban is alkalmazzák a ganoterápiát! Amiben úgy gondoljuk , hogy a DXN termékek valami egészen újat hoztak be a piacra az az a szenzációs fejlesztés, hogy a ganoderma gomba több mint 200 egészségre hasznos hatóanyagát a mindennapi kávéitalunkba keverte, így azt biztos bevesszük, mivel a kávénkat sose felejtjük el meginni reggelente vagy a nap más időszakaiban is!
Természetesen, akik komolyabban tőrödnek a megelőzéssel, illetve már egészségügyi problémáik vannak, amiből gyógyulni szeretnének, azok számára megtalálhatók a választékban a Ganoderma, Cordyceps és Spirulina tartalmú kapszulák és tabletták a nagyobb dózisú vitális anyag bevitelére! Ezek a leghatékonyabb méregtelenitő és lúgositó növények, amiknek egészségre gyakorolt jó hatása már több ezer éve ismert!

A termékekről itt tájékozódhatsz:
http:// kavehaz.egeszsegeskave.hu

2010. május 27., csütörtök

Ganoderma gomba

A gyógynövények királya
Tudományos kutatások és kísérletek minden szempontból megerősítették a ganoderma pozitív hatásait, különös tekintettel vértisztító hatására: javítja a vérkeringést és a sejtek minőségét. Lehetővé teszi, hogy belső szerveink rendeltetésszerűen működjenek, javítja a gyenge fizikai állapotot és erősíti az immunrendszert. Bizonyítottan hatékony olyan betegségek kezelésében, melyeknek kiváltó oka a rossz vérkeringés. Segít az egészség és az egészséges megjelenés megőrzésében.

Különösen hangozhat, hogy a ganoderma kétirányú hatással rendelkezik, azaz emelheti és csökkentheti is a vérnyomást. Mivel a ganoderma harmonizálja a szervezet funkcióit, fokozza annak természetes öngyógyító képességét, erősítheti az immunrendszert.

2010. május 22., szombat

Táplálkozásunk, amibe segít a természet és a tudomány

A DXN-nél, mi hiszünk abban, hogy a táplálkozással kapcsolatos döntések – mit visz be a szervezetébe és mit tart távol tőle – életének legfontosabb döntései közé tartoznak. Ezek ugyanazok a döntések, amelyeket nap, mint nap meghozunk a magunk és családunk részére, és ugyanazok a döntések, amelyek minden DXN termék mögött ott vannak. És amikor ez a döntés egészségünket, családunkat vagy éppen termékeinket érinti, egyszerűen nincs helye kompromisszumoknak.
Tegye fel magának ezt az egyszerű kérdést: „Mi az, ami fontos nekem?” Fontos, hogy az Ön által választott étrend-kiegészítők természetes összetevőkből készüljenek? Olyan összetevőkből, amelyek az évszázadok óta tartó emberi táplálkozás alapján bizonyulnak biztonságosnak és hatásosnak?
Minden DXN terméket a Természet ihlette, és a Tudomány alkotta.
Ha fontos Önnek, hogy az, amit a szervezetébe bevisz, a legjobb legyen, amit a természet és a tudomány kínálhat, akkor a megfelelő helyen van!
Biztos lehet abban, hogy a DXN soha nem fog az Ön és családja egészségére vonatkozó kompromisszumot kötni – Ön se tegye ezt.

A DXN ganoderma ültetvénye 70 hektáros területen fekszik. Ez a legnagyobb ültetvény Malajziában, és a legelső, amelyik megkapta a MS ISO 14001:2004 tanúsítványt a Lloyd's Minőségbiztosítótól 2000 júliusában. Ez a tanúsítvány is biztosítja, hogy az összes ganoderma művelési folyamat megfelel a MS ISO 14001:2004 szabványnak, és kielégít minden, a Környezetvédelmi Minisztérium által támasztott követelményt.

2007 novemberében a Mezőgazdasági Minisztérium akkreditálta a DXN Lingzhi ültetvényt a Malajziai Biotervbe, ami azt jelenti, hogy megfelel az MS 1529:2001 szabványnak és az Okleveles Bioültetvény követelményeinek

2010. május 18., kedd

Ismerj meg!

Márti vagyok. Egészségügyi pályán indultam el mindenféle szülői befolyás nélkül. Ehhez volt kedvem, ezt akartam tenni, ez érdekelt. Mellette mindig is érdekelt a természetgyógyászat, s azok a megoldások, amikkel gyógyszer (kemikália) nélkül érhetünk el – néha nagyon is látványos javulást. Gondolok például az agykontrollra, az újabban Magyarországon is ismertté vált EFT technikára, ami az akupunktúra alapjait használva, az akupunktúrás pontokon kopogtatva, hoz eredményes jobbulást.

Mindig is szerettem segíteni az embereknek, s szívesen meséltem egy-egy általam épp megismert módszerről, vagy „szerről”. Családunkban és barátaink, ismerőseink körében is ismert dolog ez.
Az egészségre odafigyelni mindig fontosnak tartottam.

Hogy jutottam el a DXN-hez?
  • Úgy, hogy szeretem a megmérettetéseket!
  • És te szereted a kihívásokat?
  • Mert ha igen, akkor most jókor vagy jó helyen.
  • Ez a munka egyben olyan tanulási lehetőséget is kínál, amit az üzleti életen kívül a magánéletedben is remekül hasznosítani tudsz.
  • Tagjává válsz egy összetartó, sikeres csapatnak.
  • Azt, hogy ebben az üzletben mennyire leszel sikeres, arra garanciát nem adhatok, ez rajtad áll. Igazad van akkor is, ha azt mondod: meg tudod csinálni, és igazad van akkor is, ha úgy vélekedsz, hogy erre képtelen vagy!
  • Ha van benned elég „őrültség", hogy velünk tarts, várom a jelentkezésedet!
  • Ha úgy érzed nem neked való, keresgélj nyugodtan tovább.
  • 2010 a tigris éve – óriási változások jellemzik!
  • A változások, ugyanakkor a nagy lehetőségek ideje következik. A Tigris éve mindannyiunk számára esélyt teremt, és jelentős fordulatot hoz azoknak, akik készen állnak, hogy a legtöbbet hozzák ki belőle.

A lehetőségek határtalanok!!!
http://www.kavehaz.egeszsegeskave.hu/


2010. április 18., vasárnap

JÓ EGÉSZSÉGET FÖLDÜNKNEKI


A jövő mindenkit érdekel. Ki ne emlékezne erre a gyermekkori kérdésre: mi leszel, ha megnősz? Később azt kérdezték tőlünk: mit szeretnél elérni? Úgy ötven felé a kérdés ekképp módosul: mit szeretnél még elérni? Hatvan és hetven közt viszont legfeljebb azt firtatják: mit szeretnél még megérni? E gondolatok mögött az a szomorú tény van, hogy az emberi élet véges. ennek belátása a biológiai kor felső határa felé haladva egyre nyilvánvalóbb.

Vajon hasonlóan véges a körülöttünk levő világ, így Földünk is?

Földünk, pontosabban az emberiség sorsa a kezünkben van. Egy évszázad alatt bolygónk népessége a négyszeresére nőtt. A szárazföldi növényzet felét mi használjuk, fogyasztjuk el. A légkör szén-dioxid-tartalmát 270 milliomodrészről 370-re növeltük, a madarak egyötödét kipusztítottuk, a tenger halállományát vészesen apasztottuk, édesvizeinket elszennyeztük, az ultraibolya sugarakat kiszűrő ózonpajzsot elvékonyítottuk és sorolhatnánk tovább e kétes dicsőségű természetátalakító tevékenységünket.

Vegyük komolyan Nobel-díjas nagy tudósunk, Szent-Györgyi Albert szavait:

"Uram!
E drága bolygót adtad nekünk lakóhelyül,
Rejtett, titkos kincsekkel tele...
Kiássuk a kincset, hogy elherdáljuk,
Hogy megalkossuk a pusztulás iszonyú gépezetét...
Uram! Legyünk társak az alkotásban,
Dolgozzunk tovább műved nyomán,
Hogy bolygónk a bőség, a boldogság
És az összhang erős otthona legyen."

NE FELEDJÜK: ÁPRILIS 22. A FÖLD NAPJA!

2010. március 23., kedd

Jane Jau Magyarországon

Kedves Olvasóm!
Szíves figyelmedbe ajánlom, Jane Yau genoterapeuta blogját, aki a DXN magyarországi vezetőjének szponzora.
Jane malajziai, hosszú éveken át Angliában volt ápoló, most a DXN egyik „nagykövete”, egészségünk őrzője.

Weboldalának címe: http://www.janegano.blogspot.com/

Jane Yau a DXN Europe egy éves születésnapja alkalmából hazánkban és a környező országokban, (ahol már jelen van a DXN), tart előadásokat.
Jane nagyszerű előadó, már hallottam őt Budapesten .
Sok érdekes dolgot tudtam meg a ganodermáról, a belőlük készült termékekről és azok gyógyhatásairól.
Előadásának videofelvételét magyar tolmácsolással (kb. 8x12 percben) itt most megtekintheted: