2010. augusztus 8., vasárnap

Morinda Citrifolia

E felbecsülhetetlen értékű növény iránt a 90-es években indult meg a széleskörű érdeklődés. Az egyre nagyobb piacot meghódító noni titka az orvosokat is izgatni kezdte, s hogy megtudják, minek köszönheti széles körű gyógyító erejét, kiterjedt kutatásokat indítottak. A vizsgálódások számos olyan hatóanyagot tártak fel a noniban, melyek jelentős immunerősítő és egészségfenntartó hatást biztosítanak. Lássuk csak, melyek ezek! Dr. Anne Hirazumi vizsgálatai szerint a noni több mint 100 aktív összetevője szinergikusan, azaz egymás hatását erősítve hat. A noniban nagy mennyiségű - az ananásznál mintegy 800-szor több proxeronint találtak.
A szervezet ebből az anyagból a xeronin nevű alkaloidot állítja elő. A xeronin nagyon fontos biokémiai vegyület, de az emberi szervezet csak korlátozott mértékben képes előállítani. A pozitív gondolatok, érzelmek, a művészi önkifejezés, a zene, a természet, a spirituális tapasztalatok hatására, a szervezet fokozott mértékben termeli. A negatív gondolatok, stressz pedig elfojtják termelődését. A stresszel, korral és egészségtelen életmóddal a szervezet xeronin tartalma csökken, ami rontja a betegségből való felépülés esélyeit. A xeronin serkenti a boldogsághormonok, az úgynevezett endorfinok kiválasztását. Ezek a vegyületek felelősek a jó hangulatunkért, kellemes közérzetünkért. A xeronin ugyanakkor elengedhetetlen az anyagcsere folyamatok zavartalan lefolyásánál is, s a szervezet öngyógyításában ugyancsak szerepet játszik, hiszen a sérült sejteket gyógyítja. Tehát minél több xeronin található szervezetünkben, annál több betegséget tudunk már sejt szinten elhárítani, s hangulatunk is annál jobb lesz!
A xeroninnak köszönhetően a noni az égési sérülések kezelése során is jótékony lehet hiszen olyan fehérje emésztő enzimet serkent működésre, mely gyorsan és biztonságosan távolítja el az elhalt sejteket. A Hawaii Egyetemen szkopoletint, szerotonint és melatonint is találtak még a noniban. Ezek a vegyületek jó hatással vannak a szív-és keringési rendszerre, a xeroninnal együtt pedig stressz-oldó hatásúak, illetve szabályozzák az alvási és a menstruációs ciklust, segítik a sejtregenerálódást. Mivel megköti a szerotonint, a noni segíthet a depresszió kezelése során és a dohányosok, kábítószer élvezők, alkoholisták elvonási tüneteinek mérséklésében.
100%-os Noni juice Roselle hozzáadásávala DXN kinálatából:
Morinzhi
DXN Morinzhi friss Morinda citrifoliából (ismertebb nevén Noni gyümölcsből) készül. Szigorú felügyelet és irányítás mellett dolgozzák fel, hogy 100%-osan tiszta és természetes legyen, és egyben a jótékony tápanyagokat is megtartsa. Élvezze a DXN Morinzhit szeretteivel a jó egészség és a vitalitással teli élet érdekében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése